„…azt hittem, hogy a matekot csak a zseniknek találták ki…“

Korábban a matematikát enyhén szólva is mumusnak gondoltam. Tiborral való tanulás azonban teljesen megváltoztatta ezt a nézőpontomat. Néhány óra korrepetálás után azt vettem észre, hogy elkezd érdekelni a matek és megoldandó problémaként tekintek a feladatokra, amiket előtte látni sem bírtam.  Most keresem a feladatokat, és imádom megoldani őket. Tegnap például érettségi feladatokat csináltam. Akkora kedvet érzek hozzá, ami számomra óriási dolog, mert azt hittem, hogy a matekot csak a zseniknek találták ki, nem egyszerű földi halandóknak. Tibor megmutatta, hogy erre bárki képes. Zseniális, ahogy rávezet a feladatok megoldására, közben úgy bíztat, hogy elhiszem, tényleg meg tudom csinálni. Rehabilitálja a tudásomat.

Ma reggel arra ébredtem, hogy tegnap este óta maradt egy kérdés a fejemben az egyik példával kapcsolatban. Korábban segítséget kértem a nehezebb feladatokhoz. (Türelmem sem volt hozzá.) Most először azt gondoltam, rá fogok jönni egyedül is. Addig tanakodtam rajta, amíg tényleg megtaláltam a megoldást magamtól!!!!!!!!!!!! Ez egy csoda.  🙂

Persze ez mind Tibor szakértelmének és profizmusának köszönhető, ahogy megszeretteti a tanulóval ezt a látszólag nehéz tárgyat.

Köszönöm ezt az élményt és kívánom, hogy megszámlálhatatlanul sok tanulónak legyen még része ebben a csodában!

F.M.


« Vissza a többi sikerbeszámolóhoz