„Óráról órára egyre jobban összecsiszolódtunk, a matekot lefordította magyarra“
- 2019 június 13.
Amikor először találkoztunk, bő egy évvel az érettségim előtt, és közöltem, hogy emeltezni szeretnék, minderre a válasz az volt, hogy ,,Kitűnő célkitűzés, vágjunk bele!”. Nem próbált meg lebeszélni róla, mint mások az idő szűkössége miatt. Engem már ebben a pillanatban magával ragadott Tibi lelkesedése.
Óráról órára egyre jobban összecsiszolódtunk, a matekot lefordította magyarra, hiába volt az eleve magyarul, és néha az is megesett, amikor a lelkesedésem alábbhagyott és elbizonytalanodtam a célomban hogy egy hullámvölgyből az Ő szavai segítettek ki. Összességében megismerhettem életem eddigi legjobb matek tanárát, aki nem csak tanár, de PEDAGÓGUS is, ami manapság sajnos már ritkaságszámba megy.
Még az érettségi napján sem voltam biztos magamban, de Ő az volt, és most itt állok egy sikeres emelt szintű matek érettségivel. Elértük a célomat! Köszönöm szépen!
« Vissza a többi sikerbeszámolóhoz